Amikor a gyermeknevelésről beszélgettünk egyetemista barátnőimmel és későbbi munkatársnőimmel, olyan könnyű volt véleményt mondani erről vagy arról a gyerekről, anyukáról, apukáról. „Na, én biztosan nem engedném, hogy hisztizzen!”, „Mit csinál ez az apuka azzal a gyerekkel? Te jó ég, felemeli a feje tetejéig!”, „Kétéves és megeszik egy egész szelet tortát?” Ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tettünk akkor. Mindez sokszor eszembe jut, főként, ha alig hároméves kislányom sikítva közli, hogy nem pakol össze, vagy amikor apukája gumilabdaként dobálja fel és le, sőt akkor is, amikor egy túró rudi után még jóízűen megeszik egy hatalmas muffint és megkérdezi, hogy szabad-e még. Igaz tehát itt is a „puding próbája az evés”, tehát amíg nem tudod, mit jelent gyereket nevelni, addig ne is akarj okoskodni. Mert ahogyan az idézet is súgja, a tervek és ötletek csődöt mondanak már abban a percben, amikor kezünkbe vesszük újszülött kisbabánkat. Ám mindenben a legjobb, hogy nem csupán a helyzet írja felül minden eddigi elképzelésünket, hanem a teljes szívünket és lelkünket átható szeretet. És valahol ott kezdődik a kötődő nevelés.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy annak, akinek nincs gyermeke, nem mondhat véleményt. Sőt! Annak, aki családot szeretne, tudnia is kell, hogy milyen szülő szeretne lenni, hogy milyen fontossági sorrendet állít majd fel. Mert vannak, akik például egy biztos napirendet alakítanak majd ki és ehhez alkalmazkodik mindenki a családban. De akadnak olyanok is, akik - főként ha korábban sem volt kötött napirendjük, a gyermekek megszületésével sem változtatnak majd életükön és nem okoz gondot nekik, ha nem nyolc órakor, hanem tízkor fektetik a kicsiket. Ez mind-mind teljesen rendben is van, hiszen mindenki úgy alakítja az életét, ahogyan neki kényelmes. Ám az, hogy bizonyos szituációkban mit és hogyan érdemes tenni, mondani, az majd csak akkor derül ki, ha eléggé kiismertük gyermekünket és magunkat is. Reakcióinkat és a józan észt ugyanis sokszor elnyomja majd a kényelem, a konfliktus kerülés és a nyugalomra való törekvés.

Lássuk, hogy magyarázzák a kötődő nevelés fogalmát a szakemberek, aztán pedig megkérdezek néhány Anyukát, ők miért ezt a nevelési formát választották.

A La Leche Liga (a szoptatás fontosságát hangsúlyozó, szoptatási tanácsadással foglalkozó szervezet) szerint: „ A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílus, amely arra irányul, hogy a kisgyerek és a szülők között erős, érzelmileg stabil kötődés jöjjön létre. Ennek a kötődésnek a talaján lesz képes a gyermek arra, hogy a világban és önmagában bízó emberré váljon, hogy tisztelettel és empátiával viszonyuljon majd másokhoz (hiszen őhozzá is így viszonyultak), hogy szeretettel teli kapcsolatokat tudjon kialakítani, de ne dőljön be kritikátlanul mindenkinek. A kötődő nevelés alapelve, hogy a kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak, mint a testiek. A testkontaktusra, hordozásra, szeretgetésre irányuló igényt éppolyan fontos kielégíteni, mint megetetni a babát, ha éhes, fölöltöztetni, ha fázik. Csak így tud egészségesen fejlődni. Fontos, hogy születésétől kezdve odafigyeljünk a babánkra, merjük követni az ő belső ritmusát, merjünk mindig válaszolni a hívására és kielégíteni a szükségleteit.

Dr. Bagdy Emőke pszichoterapeuta úgy véli: „Mindenki tudja, mennyire hálás a baba minden emberi megnyilvánulásért. Vedd az öledbe, sétálj vele, ringasd, és megnyugszik. Ősi tapasztalatok ezek. Ha az ősi gyereknevelési tapasztalatokhoz folyamodunk, akkor látjuk, hogy az ősi magyar falusi kultúrában a hordozás, az ölben levés megszokott dolog volt.  Felkötötték magukra, a mellükön hordozták a babát, és akár mentek kapálni az asszonyok. A csángó kultúrában a baba a mamára vagy családtagra kötve alszik, eszik, létezik, úgy, hogy szinte kiságyat sem ér.”